Kedves Klubtársaim, megható, hogy külhonból is megtisztelnek, érdeklődnek a klubunk iránt, elismeréssel szólnak a gyűjtött anyagról. Köszönöm a munkátokat. Kérlek Titeket, segítsetek hiteles anyagot gyűjteni Mátyás király fiáról Corvin Jánosról és édesanyjáról Edelpöck Borbáláról / Mátyás király ágyasáról/ - hiszen ők is szorosan tartoznak Mátyáshoz. KMargit

 Naponta nézz át a szomszédaidhoz, v. hívd fel telefonon, ha idősek. Segíts rajtuk, ha kell. Margó

KEDVES KLUBTÁRSAK! KÉRLEK TITEKET, HOGY A FELRAKOTT KÉPEKHEZ A LEÍRÁSBAN  KÖZÖLJÉTEK VELÜNK, HOGY MI LÁTHATÓ A KÉPEN ÉS CSAK OLYAN KÉPEKET RAKJATOK FEL, MELYEK  KAPCSOLÓDNAK MÁTYÁS KIRÁLYUNKHOZ, VAGY A RENESZÁNSZ KORHOZ.

Másoláskor legyen a másolt  kép leírásában az eredeti weblap címe is, ahonnét másoltátok. Margit és Margó

 

 

HASZNOS JÁTÉK! Kedves Klubtársak, töltsetek fel minél több, a klubunk témájához illő cikket másolással a leírtak szerint. Ügyeljetek arra, hogy a „forrást” is megjelöljétek. A jutalmazási egységhez kérünk javaslatot, szavazatot. Néhány „fizető-eszközt„ felsoroltunk. Válasszatok, vagy hozzászólásban javasoljatok Újabbakat. Margó és KMargit

Mi legyen a "fizető-eszközünk"? 

 

Kedves Klubtársaim, kérlek Titeket, hogy másoláskor legyen a másolt cikkben az eredeti weblap címe is, ahonnét másolunk. Margó

 

EGY KATTINTÁSSAL ELÉRHETŐ OLDLAK:

 

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE - VIDEÓ FELTÖLTÉSE

http://matyaskiraly.network.hu/blog/matyas-kiraly-klub-cikkei/lepesrol-lepesre-video-feltoltese

 

 

 

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE - A KEZDETEKRŐL. A HOZZÁSZÓLÁS ÍRÁSA

http://matyaskiraly.network.hu/blog/matyas-kiraly-klub-cikkei/lepesrol-lepesre

 

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE - CIKKEK MÁSOLÁSA

http://matyaskiraly.network.hu/blog/matyas-kiraly-klub-cikkei/lepesrol-lepesre-cikkek-masolasa

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE- Cikkek másolása weboldalról

http://matyaskiraly.network.hu/blog/matyas-kiraly-klub-cikkei/lepesrol-lepesre-cikk-masolasa-web-oldalrol

 

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE: KÉPEK FELTÖLTÉSE

http://matyaskiraly.network.hu/blog/matyas-kiraly-klub-cikkei/lepesrol-lepesre-kepek-feltoltese

 

 

Nálunk járt Mátyás király... Budán

 

 

Kóka Rozália gyűjtése
Egyszer Mátyás király a határban meglátott két szántóvetőt. Az egyik ember két szegény, sovány tehénkével kínlódott. A másiknak hat ökör volt az ekéjébe fogva. Hat ökör előtt járt az ostoros gyerek. Mátyás megszólította a kéttehenes gazdát:
– Gazduram, mért kínozza úgy ezeket a szegény párákat? Hát ezek olyan soványak, hogy már csak a bőr tartja őket össze!
– Nincs mit tennem, uram! Nekem mindennap három kenyeret kell az asztalra tennem.
– Hát aztán, minek kendnek az a három kenyér?
– Ebből egyet kölcsönadok, egyet adósságba, egyből meg én élek a feleségemmel.
– Hát, ezt meg hogy értsem? – kérdezte a király.
– Kölcsön adok egyet a fiamnak, hogy majd ha megöregszem, s nem tudok dolgozni, akkor ő is tartson el engem. Egy kenyeret a szüleimnek adok, hálából, hogy felneveltek. A harmadik kenyérből meg én élek, a feleségemmel.
Tetszett a beszéd a királynak. Mindjárt meg is kérdezte a gazda nevét, aztán otthagyta, továbbállt, s elment a hatökrös gazdához.
– Gazduram, mért nem ad kölcsön két ökröt annak a szegény szomszédjának, amíg azt a kicsi földecskéjét felszántja?
– Elment az úrnak az esze?! Hogy az én drága jószágaimat odaadjam annak a kódusnak? Tudja az úr, hogy van a mondás? „Kaparj kurta, neked is jut!” Dolgozzon a szomszéd, majd neki is lesz hat ökre.
Mátyás meghallgatta ezt a gonosz beszédet, aztán otthagyta a gazdát. Térült, fordult, s egykettőre Budára érkezett. Nemsokára fullajtárt szalasztott a szegény gazdához: Adja el a teheneit, s minden pénzt, amit kap értük, verje kutyákba! Vasárnap reggel Budán kutyavásár lesz, s a király parancsára vigye fel őket, s adja el!
Nem gondolkodott sokat a szegényember, eladta a két hitvány tehénkét, s ami kis pénzt kapott, kutyákba fektette. Ahány hitvány, büdös, bolhás ebet talált a környéken, egy szíjra ráfűzte, s szép lassan feleregélt Budára.
Vasárnap hajnalban fel is érkezett a piac sarkába, a király nagy kutyaugatásra, lármára ébredt. Kihajolt az ablakon, s hát látta, hogy megérkezett az ő embere.
Akkor, mindjárt leszalasztott egy szolgát, felhívta magához a szegényembert. Egy másik szolgát is leszalasztott, s annak azt mondta, hogy vigyázzon a drága portékára, amíg ő szót vált ezzel az emberrel!
Akkor azt mondta a király a gazdának:
– Gazduram! Jól tette, hogy hallgatott rám. Na, idefigyeljen! Ma jól megtréfáljuk az urakat. Húzódjon csak kend a piac sarkába. Majd én, nemsokára arra megyek, aztán pénzzé tesszük a kutyákat. A legkisebbet száz aranyon alul ne adja, s a nagyobbakért még háromszázat is elkérhet.
Na, visszament az ember a piac sarkába, amennyi árus, vásárló volt a piacon, mind a szegényembert kacagta, de a szegényember nem törődött semmivel. Dél felé megérkezett a király az urakkal. Úgy tett, mintha soha nem látta volna a gazdát. Megszólította fennhangon:
– Jó napot, gazduram: Mi az ára ezeknek a kutyáknak?
– A kisebbeknek az ára száz arany, a nagyobbakat háromszáz alatt nem adom!
Az urak morgolódni kezdtek, hogy ezekért a ronda, nyüves dögökért ennyi pénzt van képe elkérni? De a király azt mondta:
– Nem is sok! Na, ezt a kicsit mindjárt megveszem! Uraim, vegyenek kendtek is a kutyákból, mert holnaptól ez lesz a divat!
Hát, ha ez lesz a divat, akkor az urak is sorra lepengették a pénzeket. A szegényember fertály óra alatt megszabadult a kutyáitól. Aztán fogta a sok szép pénzt, hazament, birtokot vásárolt, nemsokára ő is hat ökörrel szántott.
A szomszédja álmélkodva nézte. Hogy tudott ez a szegény gazda, ilyen rövid idő alatt ekkora birtokra szert tenni. Egyszer nem állhatta tovább, megszólította:
– Szomszéd, mondja meg, hogyan tudott kend ekkora vagyonra szert tenni.
– Nem titok az! Eladtam a két hitvány tehénkémet, a pénzt kutyákba fektettem s felhajtottam Budára, a kutyavásárba. Budán most az a divat, hogy az urak nagy pénzen kutyákat vesznek.
Na, a gazda nem szántott még egy barázdát se többet! Mind a hat ökrét pénzzé tette, s a környéken, amennyi büdös, agg ebet kapott, mind felvásárolta, szíjra fűzte őket, s egy vasárnap reggel ő is felcsörtetett Budára. Felverte az egész piacot. Nagy lárma, ribillió, felébredt Mátyás király, kitekintett az ablakon. Magában kacagott, na itt az én emberem! Mindjárt leküldte a szolgáit, hogy azt a kutyás embert takarítsák el a piacról. Mondják meg neki, hogy menjen el innen kutyástól, amíg jó dolga van!
A gazda erősködött, hogy ő azt hallotta, hogy Budán az a divat, hogy gazdag emberek, nagy pénzen kutyákat vesznek.
– Azt hallottam, hogy itt ma kutyavásár lesz!
Azt mondták a szolgák:
– Csak volt, csak egyszer volt Budán kutyavásár!

Wikipédiából

1354-ben I. (Nagy) Lajos király Visegrádról Budára helyezte át udvartartását. A vár és a város fejlődése ezután folyamatos, egészen a török időkig. Zsigmond király 1410 és 1430 között építtette meg a Friss-palotát. A palota az 1578-as és az 1686-os lőporrobbanás során pusztult el. A középkori palota, a trónterem, a királyi lakosztály, a csillagvizsgáló és a könyvtár építését Mátyás király fejezte be. A déli Nagyrondella is ekkor készült.

Buda panorámája Pest felől 1493-ban Hartmann Schedel a Nürnbergi Krónikája szerint

...és így n éz ki ma a Budai-vár a Világörökség tagja:

http://pctrs.network.hu/clubpicture/1/1/9/7/_/120pxbudacastles01_1197562_2902.jpg

 

Szinte a semmiből épült újjá Mátyás palotája

Július 1-től Buzás Gergely veszi át a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának vezetését. Elődje, a nyugdíjba vonuló Szőke Mátyás 47 éven át dolgozott Visegrádon – írja a műemlékem.hu magazin.

„A múzeum korábbi fejlesztése és a királyi palota eddig lezajlott rekonstrukciója kijelöli azt az utat is, amelyen a jövőben haladnunk kell. Szerencsére több mint két évtizede dolgozom a múzeumban, így az elmúlt években már elődömmel és tanítómesteremmel, Szőke Mátyással közösen tervezhettük meg az elkövetkező lépéseket” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Buzás Gergely régész-művészettörténész, aki július 1-jétől áll az intézmény élén.

Bár a visegrádi királyi palota ma lenyűgözi a látogatókat méreteivel, fél évszázada szinte semmi nem emlékeztetett arra a helyszínen, hogy itt állt a 14-15. században az Anjouk, majd Mátyás palotája. A területen az első rezidenciát I. Károly építtette (itt zajlott le 1335-ben a térség politikai viszonyait évtizedekre stabilizáló királytalálkozó), ám ebből az épületből – amely a mai palota előterében, az udvaron állt – jelenleg semmi sem látható. A ma látható palota elődjét Károly fia, I. (Nagy) Lajos emeltette, majd Mátyás idejében bővítették ki és építették át késő gótikus – reneszánsz stílusban.

A török időkben azonban az impozáns épületegyüttes pusztulni kezdett, majd a 18. században kőbányaként használták a környező barokk városok építkezéseihez. Amikor Schulek János a huszadik század harmincas éveiben feltárásokat végzett a területen, alig akadtak látható falmaradványok. A kutató által összegyűjtött régészeti leletek, alapját képezték a Visegrádi Várbizottság gyűjteményének, majd a Várbizottság feloszlatása után 1949-től a múzeumnak. Az intézmény első igazgatója 1953-tól Héjj Miklós lett, neki köszönheti a gyűjtemény, valamint az ingatlanegyüttes az országos ismertséget.

Héjj Miklóst 1984-ben váltotta Szőke Mátyás a múzeum élén. Irányításával folytatódtak a feltárások, az intézmény a Magyar Nemzeti Múzeum középkori régészeti szakmúzeumává vált. A leglátványosabb változást a palota 1985-ben újrakezdett kutatása nyomán az 1997-től elkezdődött műemléki helyreállítás hozta. Az országban akkor szinte egyedülálló rekonstrukció során szakítottak a korábbi rombemutatási gyakorlattal és Deák Zoltán építész tervei alapján helyreállították az együttes kutatások által igazolható maradványait. A rekonstrukció még ma sem ért a végére, hiszen az évről évre folytatódó feltárások eredményei alapján a későbbiekben ki lehet egészíteni az épületegyüttest.

Középkori kísérleti régészeti központ készül a palota mellett – cikk folytatása a műemlékem.hu magazinban.

Fotó, szöveg: Kovács Olivér

Mátyás király udvari mûvészetének politikai-propagatív jellege jól ismert, s megfelel minden udvari mûvészet és általában minden hatalmi reprezentáció alapvetô feladatának. Ezt a funkciót eredményesen alkalmazza a mûvészettörténeti interpretáció a király számos újításának magyarázó elveként, az ízlését, mûvészeti újítások iránti hajlamát meghatározó tényezôként. Már korán, a Mantegnától festett portréjának megalkotása kapcsán joggal tételezhetô fel az a politikai szándék, amely támaszára a kor leginkább ünnepelt, az antikvitás tökéletességére hivatkozó mûvészi vívmányaiban lelt. Az all'antica modernséghez egyben az újjászületés tudata is társult: kapóra jött gondolat a homo novusként, dinasztikus elôzmény nélkül a trónra hágott uralkodó számára, aki az udvarába gyûjtött humanisták segítségével igyekezett kidolgozni (ebben hasonló történeti konstrukcióknak iskolát teremtve) a maga és családja római eredetmítoszát. Az antik mûvészeti formák, az archeológiai érdeklôdés az udvari mûvészetben így nem a csak évszázadokkal késôbb mûveltségi normává vált "érdek nélküli tetszést" elégítik ki, hanem a fokozatosan kimunkált azonosságtudat demonstrációs eszközei. Csak ekként megközelítve és értelmezve szolgálnak történeti forrásainkként a mûvészeti emlékek, hiszen esztétikai értéküknek és gyakorlati hasznuknak elválaszthatatlan egysége születésüknek is elôfeltétele volt. Az ut pictura poesis horatiusi elve (amely az írás és a mûvészet kölcsönös lefordíthatóságát tételezi fel) éppúgy mérvadó volt ugyanis mind a középkori, mind a humanista mûvészetfelfogás számára, mint a prodesse et delectare követelménye. A "stílus és politika" kérdésfeltevésének tehát nagyrészt csak az utókor szempontjából van értelme, amely ahhoz szokott, hogy a mûvészeti megnyilvánulások e két oldalát elkülönítse egymástól. (Mégis, éppen a kor itáliai humanista mûvészetszemléletében jelenik meg a maniera, a történeti stílusfogalom elôzménye. A Mátyás szolgálatában mûködô humanisták érveinek ismerete feljogosít bennünket arra, hogy bennük e mûvészetszemlélet képviselôit lássuk.)

Megszoktuk, hogy Mátyás király és legnagyobb, egész pályafutását végigkísérô politikai ellenfele, III. Frigyes császár ellentétének és politikai vetélkedésének mûvészeti emlékeit a késô gótika formavilágához kössük. Az újabb mûvészettörténeti irodalomban kaptak nagyobb hangsúlyt Mátyás királyi reprezentációjának gótikus megnyilvánulása, a bécsi "Lehrbüchermeistertôl" a magyarországi ferences rendtartomány számára rendelt 1469-es vatikáni Missalétól kezdve a Thuróczy-krónika augsburgi kiadásáig, amelynek címeres elôlapján az ausztriai címerpajzs jelenlétét vagy hiányát (illetve a fadúcról való eltávolítása) németországi propagandájának diplomáciai-taktikai megfontolásaival is magyarázták. Az augsburgi Ratholt-féle kiadás elôzéklapján a kilenc, Mátyás birodalmának melléktartományait képviselô, a zárt koronával összefogott Mátyás- és Beatrix-címer körül elrendezett címerpajzs annak a címerhalmozásnak az egyik példája, amelyre Mátyást, úgy látszik, III. Frigyes példája ösztönözte. E nemben a legkorábbi emlék ugyanis Mátyásnak 1464-ben, a császártól visszaszerzett koronával való megkoronáztatásakor használatba vett kettôs felségpecsétje, amely egyszerre veszi fel a korábbi magyar királyok reprezentációjának fonalát, és kel versenyre III. Frigyes részben (mindenekelôtt Zsigmond példája révén) ugyanebben a tradícióban gyökerezô reprezentációjával.1 Mi sem tûnik tetszetôsebb hipotézisnek, mint az, hogy Mátyás — kiváló kommunikátorként — válaszpropagandájának hangnemében (stílusában!) alkalmazkodott a kihíváshoz. III. Frigyest szokás megrögzött késô gótikusnak tekinteni. Pozitív értelemben megerôsítik ezt a vélekedést a humanista Enea Silvio Piccolomininak, a késôbbi II. Pius pápának a császár környezetében s az Alpokon túl tett kedvezô tapasztalataira hivatkozó elismerô megjegyzései a gótikus mûvészetrôl. A negatív értékelés is közhely: a császár közismert humanistaellenessége és szûkmarkúsága alapján.

Annál meglepôbb hát, ha a két uralkodó versengésének példájára nemcsak a késô gótika modusában, hanem az all'antica területén is rámutathatunk. A bécsi Kunsthistorisches Museum ôrzi Nagy Constantinusnak egy 12 cm átmérôjû, ornamentális keretbe foglalt bronz medáliaportréját, amely talán Cristoforo di Geremia 1468-ban, III. Frigyes római császárkoronázása alkalmából készített érmén alapul. Az utóbbi idô kisbronzokkal, az antikvitások követésével, illetve másolásával foglalkozó mûvészettörténeti irodalmában e bronzplakettnek fontos szerep jutott. Összekötô szerepet kapott az újabban Cennino Cennini mûködésével kapcsolatba hozott 14. század végi antikizáló padovai Carrara ezüstmedáliák és a 15. század végi—16. századi észak-itáliai antikizálás között, abban a hagyományban, amelynek jelentôségét a reneszánsz kisbronzok kutatása tisztázta.2 A császárkoronázásra készített Constantinus-portré imitatióra felszólító jelentôsége egészen nyilvánvaló. Antikizáló jellege, típusa közel áll Mátyás ún. "második portréérméhez", amelynek az erlangeni Biblia kötéstábláján alkalmazott változata keretelésének módjával3 is idézi a bécsi bronzplakettet.4 Az erlangeni Biblia keletkezési ideje: 1485 után; a kérdéses Mátyásmedália-típust követô, többnyire érmét utánzó ábrázolások ugyancsak az 1480-as években készültek. A Mátyás-érem datálása körüli vita 1982-ben, a schallaburgi Mátyás-kiállítás kapcsán keletkezett, amikor Manfred Leithe-Jasper kijelentette: "...minden jel szerint a királynak nem maradt fenn korabeli medáliája, s ezért a valószínûleg feltételezhetô egykorú medáliákról a posztumusz érmek és a Corvin Mátyás megrendelésére pompásan illuminált kódexekben lévô éremábrázolások nyomán kell képet alkotnunk magunknak."5 Leithe-Jasper, aki a ma ismert Mátyás-érempéldányokban kizárólag (a 16. századtól a 18. század elejéig készült) restituált érempéldányokat lát, csak a "második érem" egy kisebb, talán az erlangeni lenyomatnak megfelelô méretû verôszerszámának 15. századi létezését ismeri el.6 Balogh Jolán — figyelembe véve az ismert példányok késôi voltát is — az elsô érem elveszett eredetijét 1485 elôttre (utóbb 1469 elôttre) datálta, a másodikét pedig 1487, illetve 1485 elôttre, s e véleménye mellett Leithe-Jasper véleménye után is kitartott.7 A második, a bécsi Constantinus-plakettel párhuzamba állítható, III. Frigyes reprezentációjával versengô érem tehát az 1480-as éveknek, a magyar udvarban az all'antica-törekvések csúcspontjának mûve lehetett. A Wilhelm von Bode javasolta Bertoldo di Giovanni-attribúcióival szemben az újabb irodalomban egyhangú a felsô-itáliai mester feltételezése. A korábbi formát fenntartó, hû másolatjelleg vagy a fiktív restitúció kérdésében vallott vélemények különbsége ellenére valamennyi elképzelésben fontos szerepet kap az utókor történeti érdeklôdése: az "elsô éremportré" esetében Stanislaus Sauer boroszlói humanista kanonoknak (+1533) az ottani Szent Kereszt-templomból való síremléke az elsô dokumentum,8 a "második" esetében a szálak a bécsi késô reneszánsz körébe vezetnek. Hasonló módon, a humanisták történelmi érdeklôdésének köszönhetôen maradt fenn Mátyásnak Mantegna által festett portréja: Paolo Giovio híres comói Museumában, Tobias Stimmer 1575-ben publikált fametszetében.9

A példa fontos, a Mátyás-kor jelenkori kutatásában sûrûn tárgyalt s igen aktuális tanulságokat rejt: 1) A Mátyás-kori reneszánszhoz a megismerés útja a késôbbi hagyományon át vezet. Ez a hagyomány historikus jellegû; a mai történész anyagát elôdeitôl, azoknak vélekedésétôl nem függetlenül kapja kézhez. 2) A reneszánsz mûvészettörténet-írásától örökölt Firenze-centrikus hagyománnyal szemben a kutatás nagy anyagot halmozott fel Itália más quattrocentóbeli központjainak, mindenekelôtt az észak-itáliai mûvészek nagy Mátyás-kori szerepének alátámasztására. E tényeknek az interpretációja azonban halványabb, mint a firenzei campanilismo tekintélye.

Ez utóbbi törekvés legfôbb szószólója Giorgio Vasari, aki mûvészéletrajzaiban a legtöbb adatot hagyományozta a reneszánsz mûvészek — s különösen a firenzeiek — Mátyás számára végzett munkáiról. Viszonylag kevesebbet idézik összefoglaló áttekintését a firenzei Palazzo Vecchio termeinek kifestésérôl szóló, Ferdinando Medici toscanai nagyherceghez címzett Ragionementiben:10

GIORGIO: Herceg Uram, íme Lorenzo erényeinek dicsôsége és ragyogása; s ezek oly nagy számúak voltak, hogy hozzá vonzottak minden nagy személyiséget, még távoli országokból is, hogy megismerjék. S mindezt azért tette, mert amikor Itália minden fejedelménél vagy legalábbis a legtöbbnél nagyobb lett, körülvették mind a követek, akiket az ô fejedelmeik a különféle nemzetektôl Lorenzo mellé rendeltek, hogy hallgassák az ô bölcs és uraik uralkodására hasznos tanácsait.

A FEJEDELEM: Meg tudja-e mondani nekem, kik ezek, s hogy természet után ábrázolták-e ôket vagy nem?

G.: Uram, ezeket Sandro del Botticello, a festô ábrázolta, s úgy hallottam, hogy az az elsô kövér alak, abban a keleti damaszt tógában, kopaszra borotvált fejjel, aki Lorenzo mellett van, az a kövér volt, akit a minden másnál erényesebb Corvin Mátyás magyar király tartott itt. Ez a tanácsain és azon kívül, hogy bensôséges barátságban volt Lorenzóval, számára saját kezûleg egy igen nagy sorozat, a leggyönyörûbb figurákkal miniált könyvet készíttetett, és kiváló, Benedetto da Maiano kezétôl való figurákkal csinált fa berakásokat küldött neki. Ugyanígy csináltatta azt az órát, ami itt van nálunk, a palotában, Lorenzo della Volpaia keze által, mindazokkal a kerekekkel, amelyek a bolygók keringését követve forognak, s ez, mivel Lorenzo halála elôtt nem volt befejezve, s mert ritkaság volt, ebben a városban maradt. Ez a derék király Lorenzo segítségével kitûnô szobrászokra, építészekre, ácsokra és kômûvesekre tett szert, továbbá Niccolo di Grosso kovács kezétôl isteni lakatosmunkára is. Ezért ez a király mindig úgy tartotta, hogy Lorenzo erénye az égbôl szállott le a földre, hogy a földkerekség minden fejedelmét megtanítsa arra, hogyan éljenek.11

Vasari falképei a Sala di Lorenzo vecchióban Firenze aranykorát ábrázolták.12 A Mátyás királyról szóló, valószínûleg Taddeo di Ugoleto portréjához fûzött magyarázat Lorenzo il Magnifico korszakát mint az udvari életforma és kultúra mintaképét hivatott dicsôíteni. Mátyás említésének hangnemébôl nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy elsô volt a firenzei reneszánsz követésében.13 Vasari érvelésében híre, hatalma, megrendeléseinek bôkezûsége és országának távolsága egyaránt alkalmas példává tette. Ezt a mûvészeti példát követték udvara más személyiségei között, a többi követ után udvarának humanistái, köztük Angelo Poliziano, Luigi Pulci, Marsilio Ficino, Cristofano Landino. Vasari — bár tudatában volt eljárása önkényességének — Lionardo Brunit is "ebbe az akadémiába akarta helyezni", többek között Leon Battista Alberti társaságában, megemlékezik arról, hogy Lorenzo a tanult emberek társaságát élvezte a Creggi-villában és Poggio a Caianóban. A következô társalgás Lorenzo il Magnifico korának mûveltségét méltatja:

P.: Giorgio, úgy hiszem, aligha esett meg valaha is ebben a városban, hogy nagyobb bôségben lettek volna szép tehetségek akár a görög, latin és népnyelvi irodalomban vagy a szobrászatban és festészetben meg az építészetben vagy az asztalosságban, vasmûvességben és bronzöntésben, semhogy bárki is a mi házunkból úgy értékelte, becsülte és díjazta s hozzáértôbb lett volna, mint Lorenzo. S ezekbôl a jelekbôl úgy ítélendô, hogy ezek a tudományok soha nem hoznak nyereséget, csak ott, ahol értékelik és jutalmazzák ôket.

G.: Így van; és lássa, Lorenzo csináltatta azt a kertet, amely ma a San Marco terén van, csak hogy megtöltse antik márványfigurákkal és sok festménnyel, hogy ott az ifjaknak iskolát létesítsen, akik a szobrászat, festészet és építészet tanulására törekedtek annak a Bertoldo szobrásznak a felügyeletével, aki Donatello tanítványa volt...14

A Ragionamenti ábrázolásában, ugyanúgy, mint a Vite megfelelô helyein is, Lorenzo kora az akadémia elôképe, a San Marco-kert a Villa Careggi neoplatonista humanista körének párhuzama. A quattrocento végi aranykor intézményeinek ez az ábrázolása tendenciózus ideálképnek bizonyult.15 Szempontunkból jelentôs, hogy Mátyás firenzei kapcsolatainak ábrázolása ebben a — szó szerint — freskóban kapott helyet. A korszakára való emlékezés ilyen kontextusba illeszkedett már a 16. századi nemzetközi humanista gondolkodásban, s nem is szakadt el soha egészen az akadémia gondolatkörétôl.16 Utóbbi a 19. századi szobrász, a Rómából "A szépmívészetek kezdeti" üzenetét hazaküldô, a reneszánsz kisplasztika emlékeit gyûjtô s itthon a Mátyás-emléken fáradozó Ferenczy Istvánnál nyilvánvaló. Mindez azonban jelen van a Magyar Tudományos Akadémia törekvéseiben is; a Corvina-könyvtár maradványainak felderítésére és Isztambulból való hazahozatalára irányuló akcióban s az Akadémia palotájában a díszterem kifestése során, az elôzmények sorában a Mátyás-kor kiemelésében is.17

A Firenzében Vasari részvételével létrehozott Academia del disegno ideális mintaképére mutatott rá a neoplatonista filozófus és irodalmár kör és a San Marco-kert mûvészeti akadémiakezdeményének aranykor-mítosza. Ez az eszmény régóta magyarázó elvként mûködik a Mátyás-kor kutatásában is. Fontos szerepet kapott a Mátyás budai egyetemalapításával kapcsolatos építészeti tervek magyarázatában,18 s ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik a budai Felhévíz környékén, a veronai Felice Feliciano által 1479-ben látott Nimfa-emlék is. A humanista társulások alvó nimfa- vagy Ariadne-emlékeirôl szóló korai, a vatikáni Belvedere-udvar 1512-es kútfigurájának felállítását sokkal megelôzô budai emlékrôl szóló híradásban szinte lehetetlen szétválasztani a veronai utazó által a feliratgyûjtô Michael Fabricius Ferrarinushoz közvetített adatot a késôbbi humanista szokás emlékeitôl.19 Ritoókné Szalay Ágnesnek legutóbb Felice Feliciano személyének és szerzôségének azonosítása adott alkalmat a Mátyás-kori római feliratgyûjtés történetének és eszmei jelentôségének tisztázására. Ô idézte fel azt a Feliciano mûködése után tíz évvel bekövetkezett látványos eseményt is, amelynek során az udvar egy hajórakomány római követ fogadott Budán. E dáciai szállítmány legnagyobb jelentôsége abban állt, hogy monumentális támaszt kínált Bonfini történeti konstrukciója számára, és kiteljesítette Mátyás all'antica stílusú reprezentációját. "Pannónia és Dacia római kôemlékeinek az a sajátos funkciója, hogy élôvé váltak, és beépültek a királyi reprezentációba, csak Mátyás uralkodásának legvégén következett be."20 Nem lehetetlen, hogy Mátyás — Ludovicus Tubero szerint erdélyi márványból való — székesfehérvári szarkofágja is e hajóval érkezett.21

Azzal a Vasari nagy tekintélyén alapuló felfogással szemben, amely mindenekelôtt a Firenzéhez mérhetô és Firenzébôl származó mûvészi kezdeményezéseket tartja számon, és a firenzei kapcsolatokat igyekszik kimutatni, ezek a források a mûvészeti összeköttetések más irányairól is tanúskodnak — összhangban azokkal a sokrétû tényekkel, amelyeket mindenekelôtt Balogh Jolán nagy adattára tartalmaz. A humanista feliratgyûjtôk hazája sokszor Észak-Itália: Velence, Verona, Bologna. A "második Mátyás-érem" stílusa is Felsô-Itália irányába mutat — szemben a firenzei Medici-körben jelentôs Bertoldónak való, egykor javasolt attribúcióval. Velence, Francesco Colonna illusztrált, regényesen archeologizáló-allegorikus mûve, a Hypnerotomachia Poliphili az egyik forrása az alvó nimfa sokrétû, az erotikától sem mentes szimbolikájának is. Ebben a mûben találjuk Mátyás klasszicizáló történelmi reprezentációjának egyik fontos párhuzamát.

A Hypnerotomachia egyik alapvetô motívuma az antik romokkal benépesített tájban való álombéli vándorlás, melynek során ezek titkos értelme megvilágosodik. A vándorút egyik csúcspontja a nagy piramisépítmény, amelynek lábazatán antikizáló kapu vezet a föld mélyébe. A perspektivikusan kazettázott ívvel nyíló, oszloppároktól közrefogott, attikával és háromszögû oromzattal koronázott kapu fametszete az 1499-es kiadást díszíti.22 A kapu díszéhez antikizáló portrémedaillonok tartoznak, a timpanont olyan tengeri lények töltik ki, amilyenek a Corvinák antikizáló motívumkincsében is fontos szerepet játszanak.23 Az ünnepélyes diadalív-architektúra olyan antikizáló elôképeknek felel meg, mint amilyen Jacopo Bellini párizsi vázlatkönyvében, a Krisztus Pilátus elôtt-jelenet hátterében található, vagy amilyent a nápolyi Castelnuovo díszkapuzatának terve is, megvalósult architektúrája is mutat. Egy hasonló típusú, egyszerûbb felépítésû díszkapuzatot ôriz, Pietro da Rhónak attribuálva, a párizsi Louvre, a cremonai Palazzo Stanga homlokzatáról. E kapuzat tagozatait is elborítja a gazdag, antikizáló groteszk és reliefornamentika, benne éremportrékkal, az ábrázolások sorában a Medici-gyûjtemény híres, Mátyás körében is ismert és kedvelt Apollón és Marsyas-kámeójának reprodukciójával. A cremonai portál ikonográfiájában fontos szerepet játszik Héraklész. Az ô tettei díszítették a budai Mátyás-palota bronz kapuszárnyait is. Vitatott, vajon e kapuzat része volt-e, vagy ugyanezen együttes más részéhez tartozott az a Caspar Ursinus Velius által 1527-ben kentaurok és lapithák csatájaként leírt s Balogh Jolán szemében Bertoldo reliefkompozícióját felidézô dombormû.24 A Mátyás körül kialakult Héraklész-kultusz megfelel annak a humanista értelmezésnek, amely Coluccio Salutatinál már kialakult, s 1475 körül, Cristoforo Landinónál már az egész emberi életútra, mindenekelôtt a tökéletes fejedelmet jellemzô vita activa ideáljára vonatkozott.25 Vayer Lajos tisztázta, hogy Mátyás Héraklész-kultusza nem steril héroszkultusz; legalábbis a budai díszudvar bronz istenszobrainak ikonológiájában Apollón és Diana is nagy szerepet kapott.26 Ha itt a monumentális nôi aktfigura jelenlétét lehetett vitatni, a Hypnerotomachia nagy piramiskapuzatának reliefdíszét ábrázoló, az 1546-os francia kiadásban található fametszet a díszítés gondosan kidolgozott mitológiai-szexuális suimbolikájáról tanúskodik.27 Ebbe a körbe tartozik a Hypnerotomachia illusztrációi sorában a szatírok által megfigyelt alvó nimfa/alvó Ariadné fametszete is.28 A Hypnerotomachia reliefdíszes architektúra-elképzelésének s a reliefdísz antikizáló, mitologizáló-erotikus jelentésének a Corvinák közül leginkább a New York-i (Pierpont Morgan Library) Didymus-kódex címlap-miniatúrája felel meg.29

Mindenesetre a Mátyás-palota Héraklész-kapuja valószínûleg építészeti tekintetben sem volt független attól az ideáltól, amelyet a nemzetközi humanizmus számára a Hypnerotomachia Poliphili közvetített, népszerûsített. A kapu rekonstrukciójában Feuerné Tóth Rózsa tulajdonított nagy szerepet a perspektivikus, puttófejes kazettás mennyezetbôl való budai vörösmárvány faragványtöredéknek.30 Ha helytállóak feltevéseink arról, hogy a prágai Szent György-templom déli kapuzata, Benedikt Ried mûve éppúgy a budai díszkapuzat hatásáról tanúskodik, mint a szászországi reneszánsz kezdetén álló annabergi portál,31 ezek a budai portál rekonstrukciós elképzelését tovább színezhetik — s talán közelíthetik is a velencei piramisportál típusához. Mindenesetre, a hierolyphica alkalmazásában, a devizák kidolgozásában rejlô reprezentatív lehetôségek kihasználása32 éppúgy ez irányba mutat, mint a Mátyás-kálvária talapzatának sokat vitatott, humanista, szinkretisztikus keresztény-antik szimbolikája.33 E szinkretizmusnak még sokrétûbb és meglepôbb, elemeiben (köztük a szfinxek mint hordozóelemek alkalmazásában is) egyezô, s egyben a Hypnerotomachiára is utaló példája, ikonográfiájának valóságos tárháza Andrea Riccio bronz húsvéti gyertyatartója a padovai S. Antonióban.34

A fenti fejtegetések lényegében egyetlen mûvön alapulnak, az 1985-ös frankfurti Natur und Antike in der Renaissance kiállítás katalógusán. Alaposan megkésett recenziónak fogható fel. A frankfurti kiállítás csak egyike volt annak a számos vállalkozásnak, amelyek a kisbronzokkal, a humanista életmóddal, ízléssel, ikonográfiával foglalkoznak. Ezek száma szinte áttekinthetetlen. Célunk az volt, hogy egyetlen — a maga nemében kiváló példán — kíséreljük meg összekapcsolni a hazai kutatást foglalkoztató kérdéseket a nemzetközi mûvészettörténet-írás eredményeivel.