CSILLAG A HOLLÓ ÁRNYÉKÁBAN

http://epa.oszk.hu/00800/00885/00008/pdf/005-007.pdf

Az Országos Széchényi Könyvtárnak a Reneszánsz Év keretében rendezett kiállítása
a magyar humanizmus kezdeteit tette vizsgálat tárgyává, Vitéz János püspök személyére, könyvtárára, kulturális tevékenységére koncentrálva.
Vitéz a tudományos közmegegyezés szerint „a magyar humanizmus atyja”. Életmûve nélkül nem értelmezhetõ annak a folyamatnak kezdete, amelyet a magyar nagy-reneszánsznak nevezhetnénk, azaz a 15. század második felének klasszikus humanista mûvelõdési irányultsága, könyvkultúrája, reneszánsz udvari és tudományos élete.
Szétszóródott könyvtárának bemutatásával régi adósságát pótolta a magyar könyvtörténet- és humanizmuskutatás, a külföldi kölcsönzéseknek köszönhetõen elsõ alkalommal volt együtt ilyen nagy számban Vitéz birtokolta kódex.

Közülük néhányat utoljára 1876- ban láthatott egy szûk tudósközösség a Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárának Irodalmi kiállításán, amint errõl akkor a Magyar Könyvszemle lapjain a névtelen tudósító (talán Fraknói Vilmos, talán Csontosi János) beszámolt.Fraknói és Csontosi neve nem pusztán a kegyelet okán kívánkozik minden Vitéz vonatkozású megszólalás élére. Fraknói, a tudós fõpap 1879-ben megjelentetett monográfiája máig a legátfogóbb életrajz, melyet részkutatások több ponton módosíthattak, erényeit azonban nem kérdõjelezhették meg. Sõt, a történeti hagyomány olyan tételeit is elfogadja, melyeket Fraknói sem tudott egyértelmûen bizonyítani. A nagyközönség számára nem ismert, hogy Mátyás trónra lépésének 550. évfordulóján egy másik kerek évfordulót is ünnepelhetnénk, 1408-ban született Vitéz János. Legalábbis Fraknói monográfiája szerint, noha nem tudott forrásokra hivatkozni,
amelyek feltételezését megerõsítenék, ám az is igaz, hogy azóta sem került elõ olyan adat, mely feltételezését megcáfolta volna. Az alig-alig ismert Csontosi Jánosnál pedig senki nem tett többet Vitéz évszázadokon át lappangó kódexeinek napfényre hozatalában.
Vitéz könyvtáráról a 19. század utolsó harmadáig semmit sem tudott a világ. Míg a legjelentõsebb magyarországi reneszánsz könyvtár, a Bibliotheca Corviniana maradványait már a 16. században kezdték összegyûjteni magántudósok, majd a 17. századtól a politikum figyelme is újra és újra megerõsödött iránta, Vitéz kódexeit csak az 1870-es években kezdte megismerni a kutatás. Ekkor azonosítják hazai és külföldi gyûjteményekben a tudós gyûjtemény maradványait, és Fraknói mellett a feltárás terén a Széchényi Könyvtár tudós kodikológusának, Csontosi Jánosnak köszönhetõ a legtöbb.
A kiállítás címe – Csillag a holló árnyékában – tükrözni szándékozott a magyar mûvelõdéstörténetben és különösen a nagyközönség körében rögzült képzetet, amely
a 15. század második felének korszerû, klasszikushumanista kultúráját szinte kizárólag Mátyás személyéhez kötötte. Az az egyéniség azonban, akihez a tudományos
konszenzus a 15. századi kulturális váltás kezdeteit köti, Vitéz János, címerében csillaggal, mindvégig és minden értelemben a király árnyékában maradt.
Mátyás uralma a 15. század vége óta az ország aranykoraként élt a történeti tudatban, nehéz történeti helyzetekben pedig, a Mohácsot követõ évtizedek óta szinte folyamatosan, személyes legendává terebélyesedett, mely a történetírástól a népmesék világáig átszõtte a magyar kultúrát.
Ezzel a történeti legendával együtt járt, természetesen nem alaptalanul, a kultúrateremtõ király legendája, kinek legnagyobb tette a Corvina Könyvtár megalkotása volt. Nem csoda, hogy a váradi püspök személye – aki ráadásul élete végén szembefordult
a királlyal, és irodalmi híre sem volt akkora, mint az európai hírû Janus Pannoniusé – a történelemkönyvek bekezdésnyi mondataira tarthatott csak igényt.
Vitéz gyûjteményének eddigi legteljesebb bemutatása a közönség számára is érzékelhetõ, értelmezhetõ lépés ennek a rendkívüli egyéniségnek újrafelfedezésében.
Tudniillik a magyarországi klaszszikus- humanista kultúra több, döntõ jelentõségû elemében Vitézt kell megneveznünk forrásnak, mintaadónak, folyamatok elindítójának. Az egyik legfontosabb ilyen elem a könyvtár, a gyûjtés kérdése, amelyet a kiállítás második terme mutatott be, hazai gyûjteményekbõl és külföldrõl felsorakoztatott anyag segítségével. (Kalocsa, Gyõr, a budapesti Egyetemi Könyvtár és természetesen az OSZK kódexei, õsnyomtatványai mellett Bécsbõl – az Osztrák Nemzeti Könyvtárból és a skót bencések könyvtárából –, Münchenbõl, Salzburgból
és a Vatikánból kölcsönzött könyveket láthattunk, valamint kiegészítõ mûtárgyként a Nemzeti Galéria bocsájtott rendelkezésünkre gótikus szobrokat és
a magyarországi reneszánsz építészet egy teljesen megsemmisült alkotásának, Váradi Péter bácsi várának egyetlen fennmaradt korlátbábját.) Vitéz gyûjteménye elsõrendû impulzust jelentett Mátyás számára a királyi könyvtár „megalkotásához”. További kutatást igényel, hogy azok a kétségtelenül meglévõ tematikai áthallások, amelyek a Vitéz-könyvtárat és a Corvina különösen korai rétegét olyannyira közelítik egymáshoz, tényleges, közvetlen hatás eredményei-e, avagy közös forrásból, a humanizmus antik-kánonjából táplálkoznak.
Határozott kézzel kijelölt célként valósult meg a kiállításon, hogy a fõpap (és  természetesen a korszak) kulturális kétarcúságát bemutassuk, a humanizmus és
reneszánsz megjelenése ne borítsa árnyékba az ország középkori egyházi kultúráját és továbbélõ, bizonyos tekintetben csúcsteljesítményeket produkáló, új mûvészeti
eredményeket is hozó késõ gótikus mûvészetét. Ezt szolgálta az elsõ terem összeállítása, amely a 15. századi ország nem humanista kultúrájának legfontosabb
szegmenseit mutatta be, az oktatás és a pasztoráció segédkönyveit, liturgikus kódexeket, történeti munkákat és a magyar nyelvû írásbeliség egykorú emlékeit.
A két kulturális folyamat együttélése számos fontos kérdést vet föl, Vitéznél maradva például nemcsak reneszánsz és magyarországi gótikus díszítésû kódexeinek
könyvtárában elfoglalt helyét, értékét, hanem legfontosabb mûvének, a Leveleskönyvnek középkori/humanista ambivalenciáját is. A Leveleskönyv kiállításunk központi darabja volt.

A váradi püspök 1445 és 1451 között keletkezett hivatali leveleit foglalja magában, nem
a saját nevében, hanem nagyrészt Hunyadi János Vitéz János Tertullianus-kódexének kolofónja, a kéziratot Polánkai Bereck másolta 1455-ben Váradon kormányzó szolgálatában írott diplomáciai leveleket, melyeknek stílusa nem annyira a „modern”, Itáliából szétsugárzó humanista stíluseszmény jegyeit viseli magán, hanem sokkal inkább a középkori magyar kancelláriai stílus örököse. Ugyanakkor maga a cél, egy leveleskönyv összeállítása, a levelek „publikálása” már határozottan a humanizmus szellemi mozgalmának eredménye, melyet a püspök is hangsúlyosan érzékelt,

midõn a kötethez programadó leveleket írt bevezetõként, teletûzdelve ezeket ókori szerzõktõl vett idézetekkel, utalásokkal.
A statisztikai tényeken tul, Vitéz íratai még sohasem voltak együtt ilyen teljességben, a kiállítás eredményeként nagyban differenciálódott a tudós fõpapról kialakított képünk.

A Vitéz-könyvtár fennmaradt és számunkra elérhetõ darabjainak alapos megvizsgálása
után eléggé határozottan megfogalmazhatjuk, hogy a püspök az elsõ és bizonyos
értelemben páratlan magyar filológus olvasója a 15. századnak.
Ha modern textológiai kifejezéssel akarnánk élni, a szoros olvasat számtalan jegyét hagyta hátra kódexeiben, a grammatikai javításoktól a tárgyi, retorikai jegyzetekig.
És ezen a téren szintén elõre léptünk egy kicsit.

Látjuk, hogy Vitéz nem válogatatlanul jegyzetelt, olvasott. Jelentõs antik szerzõket lapozott át jegyzetelés – valódi olvasás – nélkül, elsõsorban költõket, hogy annál nagyobb figyelmet fordítson minden történeti és retorikai munkára.

A kiállítás rendezõi igyekeztek az életmû teljességét bemutatni. A harmadik terem
a „Mûvek a könyvtáron túl” – címet viselte. Értelmezésünkben Vitéz mûvelõdéstörténeti
szerepe, rangja nem kizárólag a gyûjtemény nagyságával, hírével mérhetõ. Ebben a teremben a mecénás, kultúraszervezõ fõpap tevékenységét igyekeztünk bemutatni.
Mátyásra gyakorolt hatását már érintettük. Legalább ennyire meghatározó a század második felének, utolsó harmadának kulturális arculatában, hogy a magyar litterátus elit jónéhány tagját Vitéz bocsájtotta szárnyra. Közülük három, különbözõ sorsú és hírû, de egyaránt kimagasló tudós-alkotó portréját mutattuk be, Janus Pannoniusét, Garázda Péterét és Váradi Péterét. Furcsa módon ez a nem intézményesült intézményrendszer, a mecenatúra, meghatározóbbá vált, mint a valódi intézmények, amelyek az érsek nevéhez köthetõk. Az utóbbiak közé tartozik a pozsonyi egyetem, melyet leginkább Mátyás király pozsonyi egyetemeként szokás emlegetni, jól látható
azonban, hogy az univerzitás létrejötte, részleges kiépülése az esztergomi érsek érdeme, mint ahogy az õ érdeme Hess András Budára hívása is.

Ezek a kezdeményezések Vitéz 1472-ben bekövetkezett halálával összeomlottak.

A király az elkövetkezõ néhány évben elfordult mindattól, ami Vitéz, a vele szembeforduló
Vitéz alkotása volt, és késõbb sem tett semmit, hogy egykori leg-bizalmasabb embere elfoglalja jelentõségének megfelelõ helyét a század és az utókor emlékezetében.
A magyar humanizmus kezdeteinek alaptételét azonban nem õ, hanem a történetírás
vetette papírra: Vitéz nélkül Mátyás reneszánsz udvara nem azzá vált volna, amivé
lett, Vitéz nélkül a 15. század magyar humanizmusa értelmezhetetlen.
(Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, 2008. márc. 14–jún. 15. [meghosszabbítva jún. 22-ig].

A kiállítás tudományos megvalósítása Madas Edit, Zsupán Edina és Földesi Ferenc munkája. A szervezést Kiss Barbara és Rozs Eszter irányította. A felemelõen szép,
a tárggyal minden ízében ekvivalens installáció Héjjas Pál munkája. A kiállítótermek
elõterében rendezett múzeumpedagógiai program tervezõje és vezetõje Drinóczky
Viktória volt. A kiállítás megvalósításához felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az OSZK Fotólabor, a Kötészeti és Restauráló Osztály, Mûszaki Osztály, valamint a Biztonsági Osztály munkatársai. A katalógus ugyanezen címmel, 3000 példányban jelent meg, szerkesztõje Földesi Ferenc, a rendkívül igényes tipográfiai
megjelenítés Lengyel János munkája.)

Vitéz János jegyzetei a Victorinus-kódexben

Vitéz János Tertullianus-kódexének kolofónja,
a kéziratot Polánkai Bereck másolta 1455-ben Váradon

Vitéz János széttört sírköve, 19. század eleji állapot

Földesi Ferenc
foldesi.ferenc@oszk.hu