A cseh háborúk

A Mátyás Podjebrád György közötti szerződés alapján létrejött magyar-cseh kapcsolat az 1460-as évek közepére elhidegült. Podjebrád Katalin 1464 februárjában meghalt. A magyar király és apósa között kül-és belpolitikai ellentétek keletkeztek. Podjebrád nem támogatta kellőképpen vejét a császár ellen, és más téren is ellentétbe került a magyar érdekekkel. Cseh csapatok gyakran törtek be Magyarországra. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Szentszék 1465-től a cseh király letételén munkálkodott, és ebben a császár is támogatta. Örökösödés címén a lengyel Jagellók lettek a jelöltek, akik Mátyás számára is veszélyt jelentettek. A lengyel király szerencsére a Német Lovagrenddel volt elfoglalva. Miután a magyar-cseh ellentéteket diplomáciai úton akarták rendezni, Mátyás egy volt zsoldoskapitánya, Jan Svehla 1466-ban közel egy évig Kosztolány várából rabolta a környéket. Mátyás csak egy év múlva tudta legyőzni.

Podjebrád nem tartott attól, hogy megromlana a viszonya Mátyással, azonban ő már 1465-ben azt válaszolta II. Pál pápának, hogy a Szentszék kívánságára kész a csehek ellen is harcolni. Podjebrád Viktorin 1468 elején hadat üzent a császárnak, aki Mátyás támogatását kérte. 1468 elején Mátyás hadat üzent Viktorinnak. Mivel a lengyelek a Német Lovagrenddel voltak elfoglalva, a cseh katolikus szövetség is Mátyáshoz fordult, aki 1468 tavaszán védelmébe vette őket. A háború elején Mátyás Ausztriából hamar kiverte a cseheket, cseh területen már hosszabban kellett küzdenie. Hosszadalmas küzdelemben a cseh korona katolikus többségű tartományait, Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot sikerült megszállnia. Egy éves háborúskodás után a katolikus cseh rendek Mátyást Olomoucban királlyá választották. Sikerült Viktorint is elfogni. Az eretnekség miatt a trónjáról letett Podjebrád most a lengyelekhez fordult és nekik ajánlotta fel a trónt.

1469-ben fordult a hadiszerencse és Mátyás került szorongatott helyzetbe. Ez arra kényszerítette, hogy kedvező békeajánlatot tegyen Podjebrádnak, és megkérje a lengyel király lányának a kezét, hogy a Jagellók trónigényét kivédje. Mindkét részről elutasítással találkozott. Ezt tetézte III. Frigyes viselkedése, aki nem fizette ki a csehek ellen nyújtott segítséget és nem is erősítette meg Mátyás cseh királlyá koronázását. 1471 tavaszán meghalt Podjebrád, a cseh rendek Jagelló Ulászlót választották királynak. Ezzel kirajzolódott a Mátyás ellen irányuló osztrák-cseh-lengyel szövetség. A Vitéz-féle összeesküvés így is rászabadította az országra Kázmér herceget, akit sikerült kiverni az országból és nemsokára a lengyelekkel is békét kötött. Az viszont várható volt, hogy Ulászló vissza akarja szerezni az elfoglalt cseh területeket.

Szerencsére Frigyes anyagi gondok miatt kimaradt a harcból. Ősszel Kázmér és Ulászló két oldalról megtámadta Sziléziát. Mátyás már várta őket és csapataival elpusztította Sziléziát, hogy ellenfelei ne jussanak ellátáshoz. Közben Szapolyai Istvánt és Kinizsi Pált Lengyelország pusztítására küldte. Ez már fegyverszünetre kényszerítette a lengyeleket. Az 1470-es évektől már igyekezett Mátysá véget vetni a cseh háborúknak. Fő célja elsőként Lengyelország elszigetelése volt, ezért szövetséget kötött a Német Lovagrenddel. A háborúskodásnak az 1479 nyári olomouci csúcstalákozó vetett véget. Megegyeztek, hogy mindkét király használja a cseh királyi címet, az országot pedig a status quo alapján osztják meg: Csehország Ulászlóé, Morvaország, Szilézia és Lausitz pedig Mátyásé lett. Mátyás halála esetén Ulászló 400.000 forintért visszaválthatja a tartományokat. 1479-ben a lengyelekkel is békét kötött Mátyás, ennek értelmében lemondott északi szövetségeseinek támogatásáról.

Az osztrák háborúk

A császárral való viszony kezdetben békés volt, majd a cseh háborúk alatt megromlott. A császárral ellenséges osztrák főurak és főpapok többször is Mátyás védelme alá kerültek. Mátyás először mérgében üzent hadat Frigyesnek: a legfőbb ok az volt, hogy Frigyes nem erősítette meg a cseh királyi címét. Az 1477-es háború folyamán Mátyás csapatai számos osztrák várost elfoglaltak. A pápa közbelépésére 12.01-én megkötötték a korneuburg-gmundeni békét. Ennek alapján a császár Mátyásnak adta a cseh királyságot, és a választófejedelmi jogokat, 100 ezer forint hadi kárpótlást ígért, és megkegyelmezett a lázadóknak.

Egy kis törökellenes kitérő után Mátyás újra Frigyes ellen fordult. A választófejedelmek ugyan a császár mellé álltak, azonban Ulászló ezúttal kimaradt a buliból. Őt és a lengyel királyt óvatosságra intette Mátyás és III. Iván orosz nagyfejedelem közeledése egymáshoz, amiből nem lett semmi. Mátyás itáliai politikája miatt a pápasággal is szembekerült.

Ezúttal most a salzburgi érsekség személycseréje okozta a hadakozás tárgyát. Frigyes Beckensloert támogatta, míg a régi érsek, Rohr Mátyáshoz fordult segítségért és hozzájárult ahhoz, hogy az érsekség kiterjedt stájerországi, karintiai és krajnai birtokait a magyarok szállják meg. A királyi csapatok ezek mellett még pár várost elfoglaltak, így lett magyar város Potoly (Ptuj), Regede (Radkersburg) és Fölöstöm Fürstenfeld). Rohr ennek ellenére csak 1482-ig tarthatta meg érsekségét, ekkor adta át Beckensloernek.

Bár 1479 óta hadiállapot volt a két uralkodó között, egy darabig nem folyt küzdelem. 1482-ben Mátyás hadat üzent és hadvezérei sorra foglalták el Alsó-Ausztria legfontosabb városait és várait. Ostrom alá vette Bécset is, amely 1485.06.01-én adta meg magát. Bécsúlyhely 1487-ben került Mátyás kezére.

Látványos hadi sikerei dacára Mátyás nem rendelkezett szilárdan Alsó-Ausztriával, Karintiával és Stájerországgal. Uralma az elfoglalt városok és várak környékére, osztrák híveinek magánbirtokaira korlátozódott, a köztes területek a császár híveinek ellenőrzése alatt maradtak. Mátyás kész volt visszaadni Karintiát és Stájerországot, ha a császár elismeri természetes fiát, Corvin Jánost Bosznia és Horvátország királyának. Alsó-Ausztria visszabocsátásért pedig túl magas díjat szabott ki. Nagy csapás volt Mátyásnak, hogy az 1486 februári birodalmi gyűlés III. Frigyes fiát, Miksát választotta császárutódnak.

Utódlás kérdése

Mátyásnak bár két felesége is volt, nem született törvényes örököse. Első felesége Podjebrád Katalin 1464-ben egyetlen évnyi házasság után, egy szerencsétlenül végződött szülés után halt meg, második felesége Aragóniai Beatrix pedig 14 évnyi házasság ellenére sem ajándékozta meg utódokkal. Bár feleségeitől valóban nem születtek gyermekei, ám ágyasától született egy életképes fia. Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával. Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin János, (Holló János) aki Mátyás 1490 április 6-án bekövetkezett halálakor 17 éves volt.

Mátyás halála előtt ébredt rá arra, hogy egyetlen esélye vérvonalának királyi folytatására, ha támogatja és utódául jelöli Corvin Jánost. A támogatáshoz kellett azonban egy olyan főnemes is, aki az ő halála után elég befolyással rendelkezik majd a rendekkel szemben, Corvin megválasztásának eléréséhez. Mátyás erre a feladatra hűséges emberét Szapolyai Imrét választotta (testvérének fia lesz Szapolyai János királyunk) Szapolyait nádori címmel ruházta fel (1486) majd megalkotta a nádori törvényeket, melyek különleges jogokkal ruházták fel a cím birtokosát: királyválasztáskor az első szavazat az övé, távollétében a királyt helyettesíti – így az ország kormányzója – amellett az ország főkapitánya és főbírája is. Ám hiába pártfogolta utolsó rendelkezéseivel Szapolyait, mégsem úgy történtek a dolgok, ahogyan számított rá.

Hunyadi Mátyás végül 1490 április 6-án alig 47 évesen halt meg Bécsben. Halálának pontos oka máig nem tisztázott, de a kutatók az agyvérzést tartják legvalószínűbbnek, bár a mérgezés lehetősége sem zárható ki. Mátyás halála után 1490 nyarára a rendek királyválasztó országgyűlést hívtak össze, ám előtte  rendezni kellett az osztrákokkal való viszonyt. Ugyanis Mátyás halála után Miksa azonnal visszafoglalta Béccsel együtt Ausztriát, és betörve az országba, egészen Székesfehérvárig hatolt. A királyi tanács ekkor tárgyalni kezdett vele, és így az osztrák sereg végre kivonult az országból. A királyválasztó országgyűlés 1490 júliusában ült össze Rákoson. A rendek egyöntetűen Mátyás fő riválisát, Habsburg Albert lengyel unokáját, a 34 éves II. Ulászlót választották királyukká. Corvin Jánosal alku született: Szlavóni hercege, Horvátország bánja címet kapta lemondásáért cserébe. Néhány héttel később azonban Corvin meggondolta magát, és Újlaki támogatásával, a kincstárral és a Szent Koronával Pestről délre próbált jutni, hogy elmenekülve később visszatérhessen a trónt visszaszerezni. Tervében azonban Báthori István és Kinizsi megakadályozták, amikor Tolnában, a csonthegyi csatában (1490 július 4) legyőzték, és visszaszerezték tőle a koronát. Ezt követően Corvin végleg behódolt, elismerte II. Ulászlót. (Corvin János végül 1504-ben, 31 évesen halt meg)

Sásdi Tamás, Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

• Kubinyi András: Mátyás király. Vince Kiadó, Budapest, 2001.
• Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979
• Zachar József: Hunyadi Mátyás és kora Heraldika Kiadó, Budapest
• Glatz Ferenc (sorozatszerk.) Magyarok Európában sorozat II. Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Háttér Kiadó, Budapest, 1990
• Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978
• Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp. 1988
• Markó László: A magyar állam főméltóságai. Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000