Összeesküvések Mátyás ellen

Mátyással szemben a magyar nemesség már uralkodásának kezdetétől ellenszenvvel viseltetett. Az ellenséges érzület három fő forrásból táplálkozott: egyrészt a bárók nélkül kormányzott, vagyis a főnemességet teljesen kihagyta a fontos döntésekből, és számukra nem osztogatott fontos hivatalokat, birtokokat. A másik sérelem a pénzügyi politikában gyökerezett, ugyanis a rendkívüli hadiadó évente kétszer történő kivetése mélyen sértette a nemességet. A főurak Mátyással szembeni harmadik problémája az volt, hogy a koronázásakor elvárt török elleni harcok helyett nyugati irányú háborúkat vívott. A nemesség 1458-ban Mátyást nagyrészt apja legendás török elleni győzelmei miatt választotta királyává. Úgy gondolták az állandó török veszély közepette nem lehet jobb király egy Hunyadinál, aki a törökverő apja munkásságát folytatva végleg el tudja űzni a törököket a határokról. Ám Mátyás a várakozásokkal ellentétben csekély háborút vívott a törökkel. Apjával ellentétben a támadó jellegű hadműveletek helyett megelégedett a védekezéssel, és inkább a Német-Római császárrá választása ügyén „dolgozva” Csehországban és Ausztriában háborúzott.

Az elégedetlenségek első hulláma rögtön megkoronázása után érte Mátyást, bár ekkor még inkább a mellőzöttségük miatt sértett Garai és Szilágyi köré gyűlt néhány főnemes lázadt fel ellene. Később, 1467 szeptemberében már az erdélyi köznemesek Szapolyai Imrével az élükön Szentgyörgyi János erdélyi vajdát akarták Mátyás helyett királynak, ám felkelésüket Mátyás könnyedén le tudta verni. Alig hét esztendővel később, 1474-ben viszont leghűségesebb bizalmasai is fellázadtak ellene, Vitéz János kancellár és Janus Pannonius személynök vezetésével. A két művelt államférfi a török veszély elhanyagolása miatt fordult a király ellen, és hívta az országba Kázmér lengyel herceget. Ám Mátyás ezúttal is időben lefülelte az összeesküvést, és a lengyel herceget távozásra bírta. A felkelőknek is menekülniük kellett: Vitéz János az esztergomi börtönben halt meg, Janus Pannonius pedig Szlavóniában, menekülés közben.

Mátyás külpolitikája és a török-magyar viszony

II. Mehmed 1459 nyarán befejezte Szerbia meghódítását. 1462 tavaszán a szultáni hadak elűzték IV. Vlad havasalföldi vajdát. II. Pius pápa kezdeményezésére 1459-ben Mantovában kongresszus nyílt keresztes had szervezése céljából. Az összefogást nem sikerült tető alá hozni. A bosnyák király 1462 telén felmondta az engedelmességet a Portának, mire a szultáni hadak 1463-ban egy hónap alatt legázolták. Mátyás tétlenül szemlélte Bosznia bukását. 1463.09.13-án kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Velencével, amelynek elevenébe vágtak II. Mehmed moreai hódításai. A szultáni had elvonulása után Mátyás serege alaposan végigdúlta Szerbia nyugati részét. Bosznia legerősebb várát, Jajcát, 1463 december 26-án vette be. II. Mehmed következő évben ugyanitt próbálkozott, sikertelenül, majd 1464.08.22-én Mahmud nagyvezírre bízta a vár körülzárását. A magyar sereg egyik része 1464 októberében nyomult be Északkelet Boszniába, és ott elfoglalta Szrebenik várát. Közben Mahmud nem boldogult Jajcával, kisebb várak visszavételével kárpótolta magát.

1464 után Mátyás továbbra is készült a török elleni harcra. Támogatás megnyerésére diplomáciai erőfeszítéseket is tett a pápánál, Velencénél és másoknál. De csak határszéli küzdelmekre került sor, innentől 1520-ig állóháború jellemzi a török-magyar viszonyt. Ennek kialakulásának alapja a magyar határvédelmi rendszer volt. A török 1469-83-ig legalább 8 ízben tört be osztrák területre. Végigrabolták Krajnát, Stájerországot és Karintiát. A törökök általában bántatlanul vonultak keresztül a magyar területeken. Időnként Magyarországot is támadta a török. 1474 februárjában felgyújtották Nagyváradot. A 70-es évek elején Törökország keleti szomszédja, Uzun Haszán türkmén fejedelem udvari orvosát, Izsák béget Európába küldte, hogy szövetséget hozzon létre a török megtámadásához. Mátyás és Velence a szövetség mellett voltak. Mire a tárgyalások eredményre vezethettek volna, Uzun Haszán döntő vereséget szenvedett a töröktől. Mátyás 1475 őszén a teljes magyar haderővel megindult Szabács ellen. 1476 február 1-én bevették a várat. A következő években főként a román fejedelemségek területén folytak a törökökkel harcok. 1479 elején Velence békét kötött a törökkel, Magyarország egyedül maradt velük szemben. Nyáron már a Dél Dunántúlon rabolnak a törökök, ősszel pedig Erdélybe tört be Isza bég vezetése alatt egy nagyobb török sereg. A kenyérmezei síkon szállt velük szembe Báthori István, és a túlerő legyőzte volna, ha nem Kinizsi Pál érkezik meg a temesi ispánság haderejével.

A török támadásai magyar ellenakciókat követeltek. Tavasszal Nagy István moldvai vajda támadást intézett Havasalföld ellen. Ősszel Mátyás vezetésével Boszniába, Kinizsi vezetésével pedig Szerbiába törtek be a magyarok. A török front jelentősebb hadi eseményei 1483-ban zárultak le. Ekkor a magyarok szétverték az Ausztriából hazatérő török rablócsapatokat. Ugyanebben az évben, 1483-ban Mátyás fegyverszünetet kötött az új török szultánnal, II. Bajeziddel. (Bár ekkor még senki ne, gondolta, de a béke folyamatos hosszabbítgatásokkal egészen 1520-ig tartott.) Ez nem jelentette azt, hogy a végeken elhallgattak volna a fegyverek. Mindkét oldalról gyakran csaptak át a másik területére, arra azonban ügyeltek, hogy e csatározások nyomán ne lobbanjon fel a háború. A béke lejárta után 1488-ban azt újabb két évre meghosszabbították. Eszerint a törökök a király tudta nélkül nem vonulhatnak át magyar területen, nem segíthetik meg a király ellenségeit, biztosítják viszont a két fél közötti kereskedelem szabadságát.